Az elmúlt évtizedekben általánossá vált, hogy ha konfliktus tör ki a palesztinok és az izraeliek között, akkor világszerte megszaporodnak a zsidó diaszpóra elleni támadások. Az Egyesült Államokban már 2014-es gázai konfliktus során is előfordultak antiszemita incidensek, Izrael-ellenes megnyilvánulások, de a jelenlegi konfliktus nyomán kitört erőszakhullám és közhangulat semmi korábbihoz nem hasonlítható.
Amerika szerte nagy palesztin-párti tüntetéseket tartottak, valamint az amerikai közélet vezető szereplői, színészek, sztárriporterek és üzletemberek fejezték ki szolidaritásukat a palesztinokkal, miközben Izraelt hibáztatták, amiért önvédelmet gyakorolt. Az elmúlt években divatba jött a palesztin-párti aktivizmus, hiszen a BLM és a feministák tüntetésein is felbukkantak a palesztin zászlók, azonban eddig nem volt éles helyzet, ahol ez a támogatás megnyilvánulhatott volna.
Ami pedig soha korábban nem fordult elő, az az volt, hogy az amerikai Kongresszus megválasztott képviselői határozottan Izrael-ellenes kijelentéseket tettek, miközben Izrael háborúban állt.
A Kongresszus két antiszemita képviselője Rashida Tlaib és Ilhan Omar nem is titkolta érzelmeit a zsidó állammal kapcsolatban, Tlaib felszólalt egy tüntetésen, amelyen a tömeg Izrael elpusztítását és „Palesztina” helyreállítását követelte, Omar pedig, aki korábban azt állította, hogy a zsidók „megbabonázzák” a világot, ezúttal terrorizmusnak nevezte a zsidó állam Gáza elleni csapásait. A kijelentéseket követően tüntetők Manhattanben gyújtóbombát dobtak zsidókra, és több ortodoxot megtámadtak az utcán, miután több palesztin-párti demonstráció zsidók által lakott negyedeken vonult át.
Amerikában az antiszemitizmus hosszú évtizedeken keresztül marginális jelenség volt, ami főleg a szélsőjobboldalt jellemezte, azonban az elmúlt években két halálos áldozattal járó zsinagógai lövöldözés is történt, és minden évben emelkedik, különösen New Yorkban az antiszemita cselekmények száma. Ráadásul egyre jobban erősödik a baloldali antiszemitizmus, amely ezúttal progresszív jelszavak mögé bújik. Azonban az Egyesült Államokban nem ez az első antiszemita hullám, ugyanis a két világháború között az antiszemitizmus szörnyetege már egyszer felütötte a fejét az országban.
https://neokohn.hu/2021/05/21/szornyu-jelentek-new-yorkbol-zsidokat-tamadtak-a-palesztin-tuntetok/
Az amerikai antiszemitizmus elfeledett időszaka
A 20. század elején mindössze 1 millió főre volt tehető az amerikai zsidó közösség száma, majd ez a szám 1939-ig 4 millióra emelkedett. A bevándorlók jelentős része 1900 és 1925 között érkezett, a 20-as évek visszaesése annak volt köszönhető, hogy a bevándorlásellenes Kongresszus bevezette a kvóta alapú bevándorlási rendszert, amely szinte teljesen ellehetetlenítette a szegényebb rétegek, köztük a kelet európai zsidók számára azt, hogy Amerikába menjenek.
Amerikában hasonló antiszemita jelenségek voltak megfigyelhetőek, mint Európában, több elit egyetem (köztük a Harvard) például ezért vezette be, hogy nem pusztán tanulmányi eredmény alapján veszik fel az embereket, mert a 20-as évekre a diákok közel 30%-a zsidó volt.
Az új rendszerrel létrehoztak egy nem hivatalos zsidó kvótát, amely 15%-ra csökkentette a zsidók számát a Harvardon.
Ahogy az 1930-as években növekedett az európai antiszemitizmus, hasonló volt a helyzet az Egyesült Államokban, különösen New Yorkban. Az antiszemitizmus elsősorban a bevándorlásellenes érzelmekkel kötődött össze, hiszen tömegek szerettek volna Amerikába menekülni a nácik elől, amit azonban az amerikaiak többsége nem támogatott. David S. Wyman, aki Amerika és a holokauszt kapcsolatát kutatta, Paper Walls című könyvében leírja, hogy a legismertebb zsidó ellenes csoportot az ír-katolikus Charles E. Coughlin atya vezette, akinek rádióműsorát 15 millióan hallgatták, és akinek Social Justice című újságja leközölte a Cion bölcseinek jegyzőkönyve című hamisított antiszemita propagandát.
Wyman a könyvében ír egy 1940-41-es felmérésről, ahol a megkérdezettek azt állították, hogy a zsidók nagyobb veszélyt jelentenek Amerikára, mint a németek.
A második világháborút követően az antiszemitizmus szinte megszűnt az Egyesült Államokban. A holokauszt sokkja elfeledtette a háború előtti hozzáállást, s az elmúlt évtizedekben a múltnak ez a rövid szakasza teljesen feledésbe merült. Fontos megjegyezni, hogy a 30-as 40-es évek antiszemitizmusa elsősorban nem erőszakban, hanem hátrányos megkülönböztetésben nyilvánult meg.
Az antiszemitizmus erőszakos formája az 1990-es években ütötte fel a fejét, mikor a fekete közösségben elterjedt az iszlám amerikanizált formája. Ekkor zsidó ellenes erőszakhullámra került sor New Yorkban. Az iszlámot Malcom X a feketék elkülönítését hirdető feketejogi aktivista popularizálta az Egyesült Államokban. Az Iszlám Nemzet a 90-es évekre jelentős közösségé nőtte ki magát, és többek között az antiszemitizmust is átvette az iszlám világtól. A közösség legfontosabb vezetője Louise Farrakhan, aki a demokrata párton belül, egy megtűrt, sőt sokak által tisztelettel kezelt vallási vezető. Így nem véletlen, hogy a modern feketejogi körökben, mint amit a BLM képvisel, erős az Izrael-ellenesség.
Izrael-ellenesség, mint „társadalmi igazságosság”
Az Izrael-ellenesség a 2000-es évek elején terjedt el az amerikai egyetemi világban. Az egyetemek palesztin-jogi aktivistái a társadalmi igazságosság nevében szólaltak fel a zsidók ellen, akiket mint „európai fehér elnyomóként” állítottak be az „őshonos elnyomott arabokkal” szemben. Ezzel a narratívával kozmetikázták el, hogy alapvetően az antiszemitizmus átideologizált formáját hirdetik.
Az Izrael-ellenesség és az antiszemitizmus szétválasztása az egész nyugati világra jellemző. Így több demokrata politikus a párt szélsőbal szárnyán álszent felháborodással ítéli el az antiszemitizmust, miközben Izraelt elnyomó, gonosz hatalomként mutatják be.
A demokrata párt hagyományosan kritikusabb volt Izraellel, mint a republikánusok, azonban az, amit a szélsőbaloldali szárny képvisel, az már Izrael-ellenesség, és nem kritika. Tlaib, Omar, Ocasio-Cortez egyedül Izraelt támadják, egy olyan konfliktusban, ahol a zsidó államot megszületése pillanatától el akarja pusztítani a másik fél.
Az amerikai progresszív oldalon tapasztalható tudatlanság és a történelem ismeretének teljes hiánya segíti a palesztin-pártiak ügyét. Egy tavalyi felmérés például kimutatta, hogy az amerikai fiatalok közel kétharmada nem tudja, hogy a holokausztban 6 millió zsidót gyilkoltak meg. Így nem véletlen, hogy látva az Egyesült Államokban sikeres zsidó kisebbséget és a gazdaságilag sikeres Izraelt, a tudatlan tömegek azt hiszik, hogy a zsidóság „privilegizált csoport”.
Ahogy az anti-rasszizmus ma már gyakran fordított rasszizmust jelent, úgy nem lehet csodálkozni, hogy azok, akik „szeretetről és társadalmi igazságosságról beszélnek” terrorállamnak nevezik a Közel-Kelet egyetlen demokratikus országát.
A mostani konfliktusnál érezhetően erősebbé vált az Izrael-ellenes oldal. Többen voltak a tünetőik, hangosabbak voltak a médiában és olyan szólamokat mondtak politikusok, amelyeket korábban a demokrata vezetés elítélt volna. Joe Biden például „csodálatát fejezte ki” az antiszemita Rashida Tlaibbal kapcsolatban, miután a politikus kirohant Izrael ellen. A zsidóellenes atrocitások ráadásul alig kaptak figyelmet a médiában. Kérdés, hogy az Izrael-ellenes narratíva mennyire épül be a demokrata pártba, és vajon az elmúlt napok megszólalásai átbillenést jelentenek-e. Ha igen akkor félő, hogy az amerikai zsidóknak hasonló nehézségekkel kell szembenézniük, mint a nyugat-európai közösségeknek.
https://neokohn.hu/2020/11/01/dr-manfred-gerstenfeld-az-amerikai-zsidosag-nagy-resze-meg-mindig-a-liberalizmussal-azonositja-a-judaizmust/
EPA/JUSTIN LANE