Huszonöt éve, 1997. szeptember 5-én halt meg Solti György (Sir Georg Solti), a múlt század egyik legnagyobb karmestere.
1921. október 21-én született Budán, egy Vérmező utcai lakásban, a Stern család második gyermekeként. Apja, Stern Móricz 1878-ban Balatonfőkajáron született, majd két fivérével Budapestre költözött. Lisztkereskedőként, később biztosító- és ingatlanügynökként dolgozott. Édesanyja, Rosenbaum Teréz a dél-magyarországi Bácskából, Adáról származott. Egy nővére és három fivére volt. Családja több ismert személyiséget adott a világnak, így például másodfokú unokatestvére volt Moholy-Nagy László fényképész. Unokatestvére Solti édesanyja legfiatalabb testvérének a fia volt Emery Reeves, a neves újságíró, kiadó és műgyűjtő.
Apja könnyebb érvényesülésük reményében egy magyar kisváros, Solt neve után a Solti családnevet adta gyerekeinek.
Apját 1914-ben, az első világháború kitörésekor behívták katonai szolgálatra, és őt követve az egész család Veszprémbe költözött. A háború után súlyos anyagi gondokkal küzdöttek, ekkor költöztek vissza Budapestre, egy Maros utcai bérházba
Ötévesen már zongorázott, első koncertjét tizenkét évesen adta. Egy évvel később már a Zeneakadémián tanult zeneszerzést és zongorát, tanára volt többek közt Weiner Leó, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő és Bartók Béla is. A karmesteri pálya vonzásába került Solti korrepetitorként dolgozott az Operaházban, majd 1937-ben a Salzburgi Ünnepi Játékokon „a” Maestro, Arturo Toscanini asszisztense volt, érdekesség, hogy Mozart A Varázsfuvola című operájában ő szólaltatta meg Papageno csengettyűjét. A zenei anyanyelvének Bartókot valló Solti művészi felfogására Toscanini zenéről vallott nézete meghatározó hatással volt.
Solti 1938. március 11-én, az Anschluss előestéjén debütált karmesterként a budapesti Operaházban, mindössze egy próbát követően dirigálta Mozart Figaro házassága című operáját.
A zsidótörvények miatt 1939-ben Svájcba távozott, ahol visszatért a zongorához, 1942-ben megnyerte a genfi nemzetközi zongoraversenyt.
Igazi karmesteri pályafutása a második világháború után bontakozott ki, a müncheni, a frankfurti operaház, majd 1961-től a londoni Covent Garden zeneigazgatója volt. Az intézmény élén eltöltött évtized pályájának legkiemelkedőbb korszaka, a társulatot a világ legjobbjai közé emelte – ennek elismeréseként 1992-ben tiszteletbeli zeneigazgatónak nevezték ki.
1969-ben került a chicagói szimfonikusok élére, akikkel több mint két évtizeden át dolgozott. Az itt elért eredményeire volt a legbüszkébb: a zenekart világhírűvé tette, több mint ezer előadást vezényelt, és mintegy száz lemezfelvételt készített velük. A főigazgatói poszttól 1991-ben vált meg, utolsó előadása Verdi Otellója volt Luciano Pavarottival a főszerepben. A zenekart Magyarországra is többször elhozta, utoljára 1991-ben.
Herbert von Karajan utódjaként 1992-1994 között a Salzburgi Ünnepi Játékok művészeti vezetője volt. 1995-ben megalapította az öt világrész negyven országából válogatott, kilencven tagú Világzenekar a békéért elnevezésű nemzetközi együttest. Vendégkarmestere lett a Budapesti Fesztiválzenekarnak, 83 évesen velük vezényelte először Bartók Concertóját magyar zenekar élén. Egyik utolsó lemezfelvételén a BFZ-vel Bartók, Kodály és Weiner műveit dirigálta.
Fél évszázadig kötötte exkluzív szerződés a londoni Decca kiadóhoz, ahol első felvételeit még zongoristaként készítette.
Több mint 250 lemeze közül félszáz opera, egyik legemlékezetesebb Richard Wagner Ring-ciklusának első teljes felvétele a Bécsi Filharmonikusokkal, amely hét év alatt készült el. 2017-ben a Decca – a Solti művészetét legjobban jellemző – Karizma és vitalitás címmel – tíz CD-ből álló albumot jelentetett meg fiatalkori felvételeiből.
Karmesteri előadásmódját energikusnak, robbanékonynak, „vulkanikus temperamentumúnak” nevezték. A zeneszerzői előírásokat szentként tisztelte, és ragaszkodott ahhoz, hogy azt a tiszta hangzást és instrumentális gazdagságot, amelyet a stúdiókban produkálni lehet, a koncerttermekben is életre keltsék. Mivel zenészeitől keményen, ellentmondást nem tűrően követelte meg a pontosságot és a kottahűséget, ráragadt a „porosz” jelző, ugyanakkor muzikalitását, stílusismeretét, zenekarformáló személyiségét mindenki elismerte. Élete derekától folyamatosan támogatta a fiatal tehetségeket, akik számára ösztöndíjat alapított.
Solti, aki a német, majd a brit állampolgárságot is felvette, fiatalon a labdarúgásért rajongott, élete végéig teniszezett és kerékpározott. A fáradhatatlan művészt mindig izgatták a kihívások, első élő koncertfelvétele túl a hetvenötödik életévén készült. Saját felvételeit soha nem hallgatta meg, többek közt azért, mert ízlése állandóan változott, így egy-egy zeneművet több alkalommal, különböző stílusban is rögzített.
Szavai szerint
„Csak az amatőröknek vannak kedvenc szerzőik, a profik mindig azt a szerzőt szeretik, akinek a művét éppen vezénylik”.
Utoljára 1997 júniusában a Covent Garden Verdi-fesztiválján állt a karmesteri emelvényre.
Solti György 1997. szeptember 5-én halt meg a dél-franciaországi Antibes-ban. Hamvai saját kérésére a budapesti Farkasréti temetőben, Bartók sírja közelében nyugszanak, sírkövén csak ennyi áll: Hazatért.
Több mint harminc Grammy-díjával rekorder, még a popzenészek sem tudták felülmúlni.
1972-ben II. Erzsébet brit királynő lovaggá ütötte, így kijárt neki a Sir Georg Solti megszólítás, világszerte így ismerték.
Több neves egyetem és intézmény fogadta tiszteletbeli doktorrá, megkapta a francia Becsületrendet, a Kennedy Center díját, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a csillaggal, és elsőként tüntették ki a Bécsi Filharmonikusok által alapított, Richter János karmesterről elnevezett Hans Richter-emlékéremmel. Emlékeim című könyve 1998-ban magyarul is megjelent.
Az UNESCO 2012-t „a 20. század második felének legnagyobb karmestere” születése centenáriumának szentelte. Ugyanabban az évben beválasztották a Gramophone brit zenei szaklap által létrehozott Hírességek Csarnokába. Chicagóban még életében mellszobrot emeltek neki, nevét emléktábla és zeneiskola őrzi szülőháza falán, Budapest 12. kerületében. Halála után özvegye és lányai nevével alapítványt hoztak létre fiatal zenészek támogatására. 2013-ban avatták fel a felújított Zeneakadémia főbejárata előtt Párkányi Raab Péter szobrászművész Solti Györgynek emléket állító bronz térkompozícióját, az intézményben termet neveztek el róla. A Filharmónia Magyarország nevével 2017-ben nemzetközi karmesterversenyt rendezett.