Ígértem, hogy kicsit rendet teszünk néhány fogalom között, amit napi szinten hallunk a híradásokban, de kábé ugyanolyan zűr van a hírszerkesztők fejében, mint a dzsihadistákéban. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet kutató írása.
A múlt részekben arról volt szó, hogy 1967-re az arab nacionalizmus kiüresedett. Ugyan Irakban és Szíriában vasmarokkal tartotta magát a baathizmus, vagyis az arab szekularizált nacionalista politika, de az iszlamizmus csíráit már sehol sem lehetett visszatuszkolni a palackba. Különösen nem Egyiptomban, ahol új erőre kapott a Muszlim Testvériség és annak az arab világban elhullatott sejtjei.
De mi az az iszlamizmus tulajdonképpen?
Röviden az Izraellel 1948 óta folytatott háborúk során az állandó arab katonai vereségekre adott válasz.
Az egész arab világ hitt a nasszeri retorikában és amikor kiderült, hogy a nagy szavak mögött nincs semmi, nagyon sok teoretikus azt mondta, hagyjuk a fenébe a nacionalizmust és menjünk vissza az alapokhoz.
Az arab dicsőség kezdeteihez, ami nem más, mint az iszlám kialakulása, a hódítások és a kalifátus létrehozása.
Fontos, hogy ne keverjük össze az iszlámot az iszlamizmussal. Az iszlám a legfiatalabb monoteista vallás, civilizáció és életforma egyben. Míg az iszlamisták az iszlám vallást vagy annak bizonyos elemeit saját politikai vagy ideológiai céljaik eléréséhez használják fel, annak érdekében, hogy cselekedeteiknek minél nagyobb legitimitást szerezzenek az ummában, vagyis az iszlám vallási közösségben. Megjegyzem, hogy a képzett vallástudósok, az ulemá, az al-Azhar vagy az arab kormányok többnyire elítélik az iszlamista cselekedeteket. Viszont az arab köznép, a szuk (piac) vagy az arab utca nem!
Sőt vezetőjükként, szentként tisztelik ezeket a radikálisokat és bennünk látják a saját sorsukra a megoldást.
De akkor kik a fundamentalisták? Az iszlamisták egy szélsőségesebb csoportja. Míg az iszlamistáknál inkább a politikai célok dominálnak, a fundamentalistáknál inkább a vallás. Szorgalmazzák az iszlám megtisztítását a rárakódott idegen behatásoktól, a visszatérést a kezdetekhez, a saría szerinti élethez, az iszlám visszaállítását az eredeti tisztaságában. Ennek az egyik legradikálisabb csoportja a szalafisták.
A fundamentalizmus, a „vissza az iszlám alapokhoz” eredetileg a 18. és 19. századi nyugati technikai, gazdasági, szellemi fölényére adott válasznak indult. Mára viszont a Nyugattal való totális szembefordulást, a nyugati értékek teljes tagadását és megsemmisítését jelenti. Nagyon sok iszlamista, dzsihadista, szalafista Izraelt a Nyugattal azonosítja, de ez csak a kezdet a számukra.
És kik a dzsihadisták? Régebben az volt a szlogen, hogy: „nem minden iszlamista dzsihadista, de minden dzsihadista iszlamista.” Akkor mégis mi a különbség? A szakértők szerint az iszlamisták (elméletben) hajlandóak elfogadni a fennálló politikai struktúrákat és pártként funkcionálva elérni céljaikat. Az 1980-as években sokan ezt hitték a Hamászról is.
Október hetedike óta viszont teljesen más a képlet.
Szerintem, minden iszlamista dzsihadista is egyben, akiknek az egyetlen célja a Nyugat és a nyugati értékeket valló közösségek eltörlése.
Most pedig vizsgáljuk meg a bármixerek krédóját, mert Ibn Tajmíjja volt az első radikális iszlamista és azóta is minden dzsihadista teoretikus ezt mixeli unos-untalan a 13. század óta.
Ibn Tajmijja (1263–1328) szerint a vallás és az állam szétválaszthatatlanul összetartozik, és csak akkor valósulhat meg a szellemi és anyagi jólét, ha a kormányzat betartatja a saríát, vagyis az iszlám jogrendszert. De előbb végezni kell minden hitetlennel, látszathívővel és képmutatóval, hogy a közösség megerősödhessen és újra terjeszthesse a hitet. A hitehagyásért (kufr) és a hitetlennek nyilvánításért (takfír) halál járt és jár. Nem vicc, tényleg! Ez pedig a kormányzatra éppúgy igaz, mint a lakosságra.
Az első bármixer az arábiai Vahháb volt a 18. század közepén. Annyit újított csak be, hogy aki nem vallja Allah egységét az politeista (shirk), amiért vérével és vagyonával fizet. Így szó szerint.
Nem cicóztak sokat a telekkönyvvel, ment minden a levesbe az illető vagyonával és fejével együtt.
Főleg, ha kellett a pénz.
Fontos megérteni, hogy a szunniták ugyanúgy nincsenek biztonságban a szunnita dzsihadista csoportoktól, mint a síiták, a keresztények, a zsidók és bárki más a világon.
Ahogy a síita dzsihadistáktól sincsen biztonságban senki, akire rámondják, hogy kufr, takfír vagy shirk.
Tehát ez az alap, ugyanezekkel a fogalmakkal operálnak a 21. századi dzsihadista csoportok is csak az ellenségképük mára már nem korlátozódik az arab világra, hanem globalizálódott. A múlt részben volt szó az Al-Káidáról, akik Afganisztánban fektették le a globalista dzsihád alapjait.
De nagyon fontos megjegyezni, hogy ezek a csoportok nem kompatibilisek. Egymás ellen is ugyanúgy harcolnak, mint bárki mással, viszont képesek „tanulni” egymástól, már ami a trükköket, a szervezést, a brutalitást és a kegyetlenséget illeti. Például a Hamász rengeteget tanult az Iszlám Államtól, független attól, hogy az ISIS ellenségének tartja a Hamászt.
Innen folytatjuk.
Ez az írás eredetileg a Kalandos Közel-Kelet oldalán jelent meg. Kornéli Beáta további írásai itt olvashatóak.