A párizsi olimpia véget ért, és vele együtt az „fegyverszünet” is, amely szüneteltette a politikát, miközben Franciaország a világ élsportolóinak adott otthont. Most, hogy a franciák visszatérnek a nyári szabadságukról, újra kezdődik a komoly kormányzati munka. Egyetlen probléma van: egyik pártnak sincs többsége, és Emmanuel Macron nem akarja kinevezni azt a miniszterelnök-jelöltet, akit a nyár eleji választásokon a legnagyobb – bár többség nélküli – párt, az Új Népfront (NFP) javasolt — hívja fel a figyelmet Olly Haynes az Unherd oldalán.
Macron az NFP és a többi francia párt képviselőivel is találkozik, hogy a „stabilitás” szempontjából legjobb megoldás szülessen. Ez klasszikus Macron. A Gilets Jaunes-t követő „nagy vitához” hasonlóan káoszba taszítja az országot, majd a konszenzusra és a mérsékletre apellál, a demokrácia és a politikai folyamat képét kínálva, miközben a valóságban a hatalom a „császár” kezében marad.
A választás olyan helyzetet teremtett, amelyben a jobboldal kapta a legtöbb szavazatot, de a rendszer ezt úgy értelmezte, hogy a baloldal nyerte a legtöbb mandátumot. Mindeközben a hatalom továbbra is az egyre inkább zavart középpontban összpontosul. A Negyedik Köztársaság rendezetlen logikája az Ötödik Köztársaságon belül újjáalakult, és Macron most három lehetőséggel találja magát szemben, amelyek közül egyik sem ideális számára – vagy a nemzeti stabilitás számára, amelyre állítása szerint vágyik.
Ezek közül az első a Gabriel Attal jelenlegi miniszterelnök által támogatott „technikai kormány”. Ennek keretében a baloldal és a jobboldal elfogadható arcai a nemzeti egység érdekében egy reformprogram köré tömörülnének.
Attal megnyitotta az ajtót annak lehetősége előtt, hogy e koalíció miniszterelnöke ne a „központi blokkból” kerüljön ki, ezzel nyitva az NFP-n belüli balközép felé.
Ez a megközelítés azonban nem tűnik valószínűnek. A jobboldalon Laurent Wauquiez – aki a Les Républicains azon disszidenseit vezeti, akik nem szövetkeztek a Rassemblement National (RN) párttal – elutasította, hogy bármilyen koalícióhoz csatlakozzon. A baloldalon az NFP egysége a belső civakodások ellenére meglepően erős maradt, és úgy tűnik, a macronisták maguk sem hisznek ebben a tervben.
Olyan megszorító költségvetést készítenek elő, amelynek célja, hogy „korlátozza bármely jövőbeli kormány mozgásterét”,
ahogy egy miniszteri tanácsadó fogalmazott.
A következő lehetőség a logikus – és vitathatatlanul az egyetlen alkotmányos -, hogy
az NFP kinevezheti az általa kiválasztott jelöltet, Lucie Castets-t, és megvárhatja, hogy a kormány kisebbségi státuszának köszönhetően összeomoljon.
Macron azonban ezt eddig elutasította, és a többi macronista is nehezményezi az ötletet. Attal kijelentette, hogy a parlament centrista blokkja megvétóz minden olyan kormányt, amelyben Jean-Luc Mélenchon La France Insoumise (LFI) nevű pártjának miniszterei vannak. Mélenchon a hétvégén rácáfolt Attal blöffjére, és felajánlotta egy NFP-kormány lehetőségét az LFI miniszterei nélkül, az eredeti Népi Front visszhangjaként, amely kizárta a Francia Kommunista Pártot a miniszteri pozíciókból.
A centrista blokk más képviselői, például François Bayrou azonban elárulták, hogy a probléma az NFP programjával van, nem pedig Mélenchon szövetségeseinek jelenlétével. Attól tartanak, hogy mivel Macron ilyen precedenst teremtett a rendeleti úton való kormányzásra, és
mivel az RN szorult helyzetbe kerül, ha a tervezett nyugdíjreform törlése miatt szavazásra bocsátják, a baloldal olyan reformokat fogadhat el, amelyek az ő örökségüket hagynák romokban.
Még ha Castets kinevezése az alkotmány szempontjából talán a legkevésbé tesztelhető opció is, a fent említett miniszteri tanácsadó szerint a „törvényesség” nyilvánvalóan „nem Macron elsődleges szempontja”. Ez nyitva hagy egy másik lehetőséget: Macron azt a miniszterelnököt nevezi ki, akit ő akar, a demokráciát és a választásokat pedig vigye el az ördög. Az LFI közölte, hogy ha ez bekövetkezik, akkor vádemelési indítványt fog tenni, az alkotmány 68. cikkelyére hivatkozva azzal érvelve, hogy az elnök „kötelességeit megszegve” járna el, ha nem egy széles körben elfogadott jelöltet választana.
Nem világos, hogy ez átmegy-e: a baloldal többi része is csatlakozhat az LFI-hez, és a vádemelés mellett szavazhat, így az RN-nek maradna döntő szerepe. Még ha a rivális pártok úgy döntenének is, hogy Macront a helyén tartják, akkor is igazat adna kritikusainak, akik szerint autokratikus ösztönökkel rendelkező, a demokráciát kevéssé tisztelő vezető.
Bármelyik lehetőséget is választja a francia elnök, a szemét a naptáron kell tartsa. A következő év a megakadás és a működési zavarok évének ígérkezik, de jövő júliusban újabb választásokat írhat ki. Bármilyen kormány alakul is, az csak korlátozott haladékot jelent majd Emmanuel császár diktátuma alól.