Trump korábban már figyelmeztette az orosz olajfüggőség veszélyeire a volt kancellárt – írja az UnHerd.
Angela Merkel volt német kancellár hivatalából való távozása utáni első nyilvános szereplésén megvédte 16 éves hivatali ideje alatt folytatott Oroszország-politikáját, és bizalmát fejezte ki utódja, Olaf Scholz iránt.
A nyilatkozatait követő újságcímek alapján úgy tűnik, hogy a Moszkvával való szoros gazdasági és politikai együttműködés miatt egyesek azt várták, hogy bocsánatot fog kérni és némi felelősséget vállal Ukrajna orosz megtámadásáért.
Bár utólag könnyű Merkel asszony politikáját kudarcként elítélni, nem szabad elfelejteni, hogy néhány évvel ezelőtt még a Nyugat és a szabad világ vezetőjeként ünnepelték. Ez annak ellenére történt, hogy Oroszország-politikája jól ismert volt, beleértve az ukrán NATO-tagság ellenzését, az Északi Áramlat-2 projekthez való ragaszkodást, valamint azt, hogy továbbra is megbízhatatlan partner volt a nemzetközi biztonsággal kapcsolatos kérdésekben vagy a NATO-val szembeni pénzügyi kötelezettségvállalásokban.
Sőt, kormányának képviselői gúnyolódtak Donald Trump volt elnök 2018-as ENSZ-közgyűlésen tett megjegyzésein, miszerint
„Németország teljesen függővé válik az orosz energiától, ha nem változtat azonnal irányt”.
Sok szempontból érthető, hogy Merkel asszony nem volt hajlandó elítélni saját Ostpolitikáját, ha felismerjük, hogy
ugyanazt a forgatókönyvet követte, amelyet az USA a saját Kelet-politikájában alkalmaz Kínával kapcsolatban.
A gazdasági integrációt az autokratikus rendszerek megnyitásának és liberalizálásának eszközeként használni Berlinben és Washingtonban is népszerű koncepció volt, egészen a Trump-kormányzat konfrontatívabb stílusáig.
A gazdasági együttműködésen keresztüli stabilitás gondolata egyértelmű folytatása volt Willy Brandt 1960-as években kezdődött „változás a közeledésen keresztül” elnevezésű elképzelésének. Az ukrajnai orosz invázió Merkel szerint
„objektíve megsértett minden nemzetközi jogot és mindent, ami lehetővé teszi számunkra Európában, hogy békében éljünk,”
de ragaszkodott ahhoz, hogy a diplomácia nem rossz, csak azért, mert nem működött”. Azt is állította ugyanakkor, hogy „a katonai elrettentés az egyetlen nyelv, amelyet megért”, nyitva hagyva a kérdést, hogy Németország miért nem tett többet pontosan egy ilyen elrettentés megteremtéséért, többek között azért, hogy megbízhatóbb NATO-tag legyen a védelmi kiadások tekintetében, és magas szinten tartsa fegyveres erőit.
Végső soron Angela Merkel nem sokban különbözik kortárs kritikusaitól, akik szívesen használták Oroszországot geopolitikai mumusként a saját belpolitikai céljaikra (mint például a Trump-féle összejátszási vádak).
Az ember elgondolkodik azon, hogy talán a képzelőerő hiánya és
a Donald Trumptól érkező mindennel szembeni zsigeri ellenállás okozta-e a nyugati politikai osztály és a média vakságát.
Mindenesetre a mai napig egyikük – Merkelt is beleértve – még csak bocsánatot sem kért.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.