Tóra és tudomány találkozása: a sámír

A Neokohn főszerkesztője

 

A Biblia és a hozzá tartozó rabbinikus irodalom tele van misztikus teremtményekkel, állatokkal, növényekkel, melyekről ma azt sem feltétlenül tudjuk, micsodák. Lehet, hogy tudósok most rábukkantak az egyikre?

A minap érdekes hír jelent meg az amerikai Science magazinban (a lényeget az Index is összefoglalta), egy különleges folyami élőlényről, amelyik köveket, sziklákat eszik. Az eddig hajóférgeknek ismert különös teremtmények, melyek csak nevükben férgek, valójában egyfajta kagylókról van szó (nevüket arról kapták, hogy a folyamokban található fákat, és így dokkokat és hajókat is előszeretettel rágcsálnak, nem kis fejfájást okozva ezzel tulajdonosaiknak) már régóta ismertek, azonban itt másról van szó.

A most felfedezett faj nem csak fát és puhább dolgokat rágcsál, de köveket és sziklákat is képes megenni. Ehhez hasonlót eddig még nem ismertek a tudósok, igaz, azt még nem tudják, hogy a követ meg is emészti-e, vagy csak a gyomrában használja a törmeléket más táplálék lebontásához.

A felfedezett kis élőlény hallatán eszünkbe juthat a misztikus sámír nevű lény, melyről a Talmud, a Midrások és a rabbinikus irodalom több helyen ír.

Snippet: Shipworms that eat rocks

Shipworms have long been a menace to humankind, sinking ships, undermining piers, and even eating their way through Dutch dikes in the mid-1700s. Now, resear…

A sámír, melynek neve valószínüleg az arameus „samíra” szóbol származik, mely egyfajta kovakövet jelenthet, egy különleges teremtmény volt, melyet Salamon király használt az első jeruzsálemi Szentély építésekor. A Szentély építéséhez használt köveket ugyanis tilos volt vágni, ahogy a Tóra rendelkezik:

„Ha pedig kőoltárt csinálsz nekem, ne építsd azt faragott kövekből, mert vasadat emelted rá és megszentségtelenítetted azt” (Móz2 20:22),

mely tiltás okát a kommentátorok abban látják, hogy a vas, melyből fegyvert készítettek és így a vérontás eszköze, nem szolgálhatja a „béke szimbólumának”, a Szentély építésének ügyét (lásd Rási, azaz Slomó ben Jichák rabbi, élt 1040-1105, e vershez fűzött kommentárját).

Alapvetően háromféle álláspont ismert a sámír mibenlétére vonatkozóan. Egy abbeszín (etióp) legenda egyfajta növénynek tartja, azonban a rabbinikus irodalom két másik lehetőséget ismer.

Az egyik, és egyébként többségi álláspont szerint, a sámír egy különleges állat volt, mely képes volt a köveket „precíziós eljárással” elvágni, illetve azokba képes volt gravírozni (ezen a véleményen van Maimonidész, azaz Mose ben Maimon rabbi, élt 1135-1204, és a korábban már említett Rási is).

A másik vélemény szerint a sámír egy különleges, zöld színű kő volt, mely valamilyen erős fényt bocsájtott ki, amivel a köveket vágták. Mindkét vélemény egyezik a Biblia két írásversével, melyek szerint a sámír kifejezés egy szúrós, éles vágással járó eljárás (lásd Jeremiás 17:1 és Ézsaiás 5:6).

Abban mindenki egyetért, hogy a sámír szinte természetfeletti teremtmény volt, hiszen a hagyomány szerint egyike volt annak a tíz teremtménynek, melyet Isten a teremtés hatodik napján, közvetlenül a naplemente előtt teremtett (Misna, Ávot traktátus 5:6). Ez az időszak, a szürkület, azért különleges, mert átmenetet képez két egymást követő nap között, ily módon a teremtés hat napja (mely a természetes kereteket jeleníti meg) és a hetedik nap, a Szombat közt van, ami pedig már isteni szentség attribútumaival rendelkezik.

A sámír egy múlt századi metszeten

A legenda szerint Salamon, akinek Isten adta feladata volt a jeruzsálemi Szentélyt felépíteni, nem találta a sámírt, ami pedig már Mózes óta ismert volt. Hiszen ezt a teremtményt használta Mózes a főpap mellvértjén található, a 12 törzset jelképező 12 drágakő vágására és gravírozására, főként mert ott előírás volt, hogy az egyes kövekre a 12 törzs nevét minden „veszteség” nélkül kellett felróni.

Salamon sokat tett a sámír megtalálása érdekében, a Midrás szerint a bölcs király Asmodájnak, a démonok királyának segítségét kérte, aki az egyik verzió szerint átadta neki a sámírt, egy másik verzió szerint útbaigazította a „duchifát” nevű madárhoz (Móz3 11:19, leggyakrabban bankának fordítják, de ez nyilvánvalóan nem pontos), ami Mózes óta őrizte a sámírt. A „duchifát” annyira gondosan őrizte a kis sámírt, hogy azt Salamon csak csellel volt képes tőle elcsenni.

A sámírt ezután egy különleges dobozban tárolták, hiszen bármit képes volt elpusztítani. A doboz ólomból készült és gyapjúval volt betakarva, benne árpaszemek voltak- állítólag maga a sámír is árpaszem nagyságú volt- a sámír azokon pihent (Babilóniai Talmud, Szota traktátus 48b).

A sámír, a Talmud elmondása szerint, különleges fénnyel volt képes a köveket elvágni, ez a „fény”, mai nyelvre lefordítva egyaránt lehetett egy magas vagy alacsony hangfrekvencia, lézersugár, esetleg rádióaktív sugárzás.

Egyes kutatók szerint, ha a sámír megdöbbentő erejét az alfa bomlás vagy alfa sugárzás adta, magyarázatot kaphatunk az ólomdoboz tárolóra is, hiszen az ólom képes ezt az egyébként pusztító sugárzást lecsökkenteni (erről írt Frederic Jueneman, az R&D Magazine-ban 1990 szeptemberében „The Stone of the Shamir” című írásában).

Amint említettem, ez a különleges kis teremtmény a Mózes idejében készített, és a második jeruzsálemi Szentély lerombolásáig használatban lévő főpapi mellvért elkészítésében, valamint a két jeruzsálemi Szentély szikláinak vágásában játszott kulcsszerepet.

A Misna szerint a második Szentély pusztulása után (i.sz. 70) a sámír teljesen eltűnt (Szota traktátus 9:12), azonban a Toszfot kommentárok a Talmudban (Babilóniai Talmud, Gittin traktátus 68a) picit korábbra, nagyjából a polgári időszámítás közelébe helyezik a sámír eltűnését.

Bár a fentiek alapján a sámír szinte felfoghatatlan kis teremtmény lehetett, a most felfedezett féreg vagy kagylófaj eszünkbe juttathatja, hogy a bibliai és rabbinikus irodalomban leírt különleges teremtmények elképzeléséhez talán nem is kell nagyon megerőltetnünk fantáziánkat.