A külgazdasági- és külügyminiszter a Breitbart portálnak nyilatkozott.
A Breitbart amerikai jobboldali portál egy, az interjúról készült összefoglalójában feleleveníti a 2015-ös magyarországi állapotokat — amikor migránsok ezrei vonultak át az országon — amelyek azután alakultak ki, hogy Merkel gyakorlatilag millióknak küldött Európába szóló meghívót.
A határvédelmet az állam kötelességének tartjuk, mert az állam feladata, hogy szavatolja az ország és az emberek biztonságát. Amikor szembesültünk a bevándorlók hatalmas arányú beáramlásával, világossá tettük, hogy valamilyen infrastruktúrát építeni kell a határunkon annak érdekében, hogy illegális bevándorlók ne tudjanak belépni az országunk területére — mondta Szijjártó a Breitbartnak.
A külügyminiszter azt is megjegyezte, hogy a kormány ezen lépése sikeresnek bizonyult.
Ha van rá fizikai infrastruktúrád, és jól képzett embereid, alapvetően képes megakadályozni, hogy megsértsék a határaidat.
Szijjártó azt is nyilvánvalóvá tette, hogy Magyarország támogatja Trumpot abban, hogy megépítse a falat az Egyesült Államok déli határán.
Tisztában vagyunk azzal, hogy meg akarja védeni országát az illegális migrációtól (…) és a saját példánkon tapasztaltuk meg (…), hogy fizikai infrastruktúra nélkül lehetetlen bebiztosítani, hogy nem lépjenek be egy országba illegális bevándorlók.
Hozzátette, hogy Magyarország kormánya megérti Trump erőfeszítéseit, és reménykednek abban, hogy az elnöknek végül sikerül megvédenie országa polgárait.