Demokrata párti képviselő szerint kár volt hadat üzenni az Al-Kaidának

Bár jót akart, ismét maga alatt vágta a fát egy amerikai demokrata képviselő, aki a 9/11-es terroristák elleni egységes beavatkozást kérdőjelezte meg a minap.

Alexandria Ocasio-Cortez egy Twitter párbeszédbe bonyolódva, korábbi téves állítására reagálva a napokban azt írta, hogy az egész amerikai képviselőtestület (kivéve Barbara Lee szenátort) tévedett abban, hogy felhatalmazta az elnököt 2001 szeptemberében arról, hogy támadást indítsanak az Al-Kaida terror szervezet ellen – közölte a Daily Wire hírportál.

Eredetileg egy párt- és elvtársát, a vitatott kijelentéseiról már jól ismert Ilhan Omart vette védelmében amikor a közösségi médián keresztül kiállt a kollégája mellett. Osztva Omar nézetét, a szintén radikális baloldaliként emlegetett Ocasio-Cortez egyetértett abban, hogy joguk van megkérdőjelezni Amerika bizonyos külpolitikai lépéseit, kifejezetten az Izraellel való nexust.

Caroline Glick: radikális antiszemiták a demokrata pártban – Neokohn

A brit Munkáspárt sorsára fog jutni az amerikai baloldal – véli a neves újságíró és politikus.

Twitter csatornáján a Demokrata párt New York-i delagáltja egy republikánus kaliforniai képviselővel vívta szócsatáját az elmúlt napokban. Ocasio-Cortez 18 évvel a szeptember 11-i példátlan terrortámadás után, azt írta, hogy emlékszik rá, mennyire  elfogadhatatlan volt akkor megkérdőjelezni a ma már „szinte mindenki által sajnálatosnak vélt” „téves és katasztrófális” háborút „Irak ellen”.

Foto:Twitter

Amikor emlékeztették, hogy a Bin Laden utáni hajtóvadászattal a háborús csapásokat Amerika Afganisztán irányába indította, nem pedig Irakot támadták meg, a képviselő a tévedését belátta, majd azt írta: „Őszintén, egyik háborúban sem kellett volna részt vennünk, és be kéne fejeznünk azt is, amiben most épp benne vagyunk”.

Mint arról mi is beszámoltunk már, a 2020-as választásokra elnökváltással készülő Demokrata pártnak az utóbbi időben Alexandria Ocasio-Cortez mellett másik egy-két fiatal, radikális, erősen Izrael ellenes nézeteiről ismert képviselője került a rivaldafénybe. A párt apparátusának vezetői – élükön Nancy Pelosival – a sokadik botrányos megnyilatkozás után a napokban úgy döntött, hogy belső vizsgálattal próbálják enyhíteni a feszültséget és egy egységes határozatot akarnak a nyilvánosság elé tárni.

Már a demokraták is megelégelték képviselőjük antiszemitizmusát – Neokohn

Ilhan Omar szerint Izrael támogatása „hűségnyilatkozat egy idegen állam mellett.”