Románia és Honduras is Jeruzsálembe költözteti követségét

Két újabb ország jelentette be, hogy Izrael fővárosába költözteti nagykövetségét — írja a Jerusalem Post.

A vasárnap kezdődött washingtoni Amerikai-Izraeli Közpolitikai Bizottság (AIPAC) által szervezett konferencián jelentette be Viorica Dancila román miniszterelnök, hogy

„az általam vezetett kormány Jeruzsálembe fogja költöztetni nagykövetségét. Támogatásunk Izrael állam és a zsidó közösség iránt folyamatos”.

Dancila ezek mellett kiemelte, hogy tenni fog az Európai Unió és a zsidó állam kapcsolatainak javításáért is. Sorait azzal zárta, hogy

„sálom háverim [béke barátaim], viszlát Jeruzsálemben!”

Ugyanezen a konferencián jelentette be Juan Orlando Hernández hondurasi elnök is, hogy

országa „azonnal” megnyitja diplomáciai képviseletét a városban

Megnyílt a magyar külgazdasági képviselet Jeruzsálemben – Neokohn

Benjamin Netanjahu és Szijjártó Péter közösen nyitották meg Magyarország külgazdasági képviseletét Jeruzsálemben.