A számok nem hazudnak: a palesztinok oda meg vissza vannak a Hamászért

A palesztinok elégedettsége a Hamász Izrael elleni háborúban nyújtott teljesítményével a legmagasabb értéket érte el a terrorcsoport október 7-i mészárlása óta, miközben a Palesztin Hatóság és a kormányzó Fatah frakció támogatottsága zuhant – derül ki a Palesztin Politikai és Közvélemény-kutató Központ szerdán közzétett felméréséből.

Amikor a különböző palesztin szereplők háború alatti teljesítményét kellett értékelniük, a válaszadók körében a Hamász végzett az élen 75 százalékos elégedettséggel, ami március óta öt százalékpontos növekedést jelent.

A közvélemény-kutatás enyhe csökkenést regisztrált a Hamász vezette, 1200 ember lemészárlásával kapcsolatos október 7-i támadás pozitív megítélésében.

A válaszadók kétharmada szerint a terrorcsoport „helyesen” cselekedett a támadás megindításakor, ami négy százalékpontos csökkenés a három hónappal ezelőttihez képest.

A palesztinok azon meggyőződése azonban, hogy a Hamász terrortámadása „felélesztette a nemzetközi figyelmet” az ügyük iránt, és „a palesztin államiság fokozott elismeréséhez vezethet”, hat százalékkal 82%-ra emelkedett.

Ötvenegy százalékuk szerint a Hamász terroristái „a legérdemesebbek” a palesztin nép vezetésére, szemben a három hónappal ezelőtti 49 százalékkal. Eközben 16% szerint a Palesztin Hatóság Fatah frakciója a jobb választás.

A felmérés szerint a palesztinok 60%-a támogatja a Palesztin Hatóság feloszlatását A válaszadók mindössze 9%-a fejezte ki elégedettségét Mohammad Musztafa teljesítményével, akit Mahmúd Abbász márciusban nevezett ki a kormányzó testület miniszterelnökévé.

A közvélemény-kutatás szerint a palesztin arabok csaknem háromnegyede úgy véli, hogy a Musztafa vezette kormány nem fogja végrehajtani a Biden-kormányzat és az arab nemzetek által követelt reformokat.

Aggasztó fejlemény: Izraelt megkerülve köthetnek túszalkut a terroristákkal – Neokohn

Az amerikai kormányzat fontolgatja, hogy alkut ajánl a Hamásznak.

Egy Abbász és Iszmail Haníje Hamász-vezér közötti hipotetikus választáson az utóbbi a szavazatok 43 százalékát kapná, míg a jelenlegi vezetőt csak 11 százalék választaná.

A palesztinok csaknem 60%-a azt mondta, hogy a konfliktus legkedvezőbb kimenetelének a „Hamász visszatérését” látja Gázában, majd 25%-uk egy „új, választott elnök, parlament és kormány vezette új Palesztin Hatóságot” részesített előnyben.

A ramallahi székhelyű Palesztin Politikai és Felméréskutató Központ 1570 palesztin felnőttet kérdezett meg május 26. és június 1. között Gázában és Ciszjordániában. (A hibahatár +/- három százalékpont volt, közölte a civil szervezet.)

A Biden-kormányzat azt szeretné, ha a Hamász elleni izraeli katonai művelet befejezése után a Palesztin Hatóság venné át a Gázai övezet irányítását. Jeruzsálem ezt hevesen elutasítja a terrorizmus Ramallah általi támogatása miatt.

Az amerikai külügyminisztérium decemberben nem volt hajlandó kizárni annak lehetőségét, hogy a Hamász terroristái megtartják a hatalmat, vagy csatlakoznak a Palesztin Hatóság vezette kormányhoz.

A TEV feljelentette a Hamász-terrort mentegető Bencsik Andrást – Neokohn

A Demokrata főszerkesztője szerint a palesztin terroristák csak „kitörtek a gettóból”, az izraeli hadsereg válasza pedig „gyakorlatilag egy népirtás” volt.