Idén is rengeteg érdekes programmal érkezik a Zsinagógák hete

Az elmúlt évekhez hasonló, nagyszabású programokkal és számos különlegességgel kerül megrendezésre idén is a Zsinagógák Hete. A vidéki helyszíneket is magába foglaló rendezvénysorozat idején az érdeklődők ismét betekintést nyerhetnek a hazai zsidó közösség életébe és megismerhetik a közösségi tereket.

A Zsinagógák Hete rendezvénysorozatban idén sor kerül a miskolci Zsidóház, egy kóser éttermet is magába foglaló modern közösségi épület megnyitójára, klasszikus zenei koncertekre Mádon és az Óbudai Zsinagógában, fotóművészeti kiállításra Szentendrén és még számos más kulturális és vallási eseményre.

Fontos fordulópontnak számít majd a miskolci zsidó hitközség életében a Zsidóház megnyitója a történelmi nagy zsinagóga és a nemrég megújult rituális fürdő, a mikve szomszédságában. Braun Ábrahám rabbi és családja a miskolci zsidó élet fellendítésén dolgozik immáron két éve, amióta Izraelből e cél miatt költöztek az egyik legnagyobb vidéki közösségbe, a Zsidóház működtetése és programokkal való megtöltése egyik kiemelt feladatuk lesz. A minden igényt kielégítő épület megnyitójára szeptember 23-án kerül sor Miskolcon.

Minden bizonnyal idén is nagy érdeklődésre számíthat a „Nyitott sábesz”, azaz a szabadtéri szombatfogadás és az azt követő hagyományos péntek esti ünnepi étkezés a Budai Várban. Faith Áser budavári rabbi segítségével az érdeklődők egy nyílt, mégis meghitten bensőséges sábeszi imádságon és péntek esti vacsorán is részt vehetnek, ahol a szombat jelentőségének megismerése mellett belekóstolhatnak a kóser konyha hagyományos szombati fogásaiba is. Mindez szeptember 20-án, péntek este.

Nem csak Magyarországon, de egész Közép-Európában egyedülálló kezdeményezés a Micva-mobil, azaz a négykeréken száguldó zsinagóga és Chábád-ház, melynek felavatására szintén a Zsinagógák Hetének keretében kerül sor.

A lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi kezdeményezésére indított Micva-mobilok az Egyesült Államok számos városában és Izraelben is már megszokottak és szerves részei az utcaképnek. Ezek a kifejezetten erre a célra átalakított lakóautók azzal a céllal indulnak útnak, hogy a város legkülönbözőbb pontjain érjenek el zsidókat és segítsenek egy-egy micva (tórai parancsolat, jócselekedet) végrehajtásában, mint például az imaszíj felvétele, adományozás stb., de a Micva-mobilokat vezető rabbik egy pohár kávéval, frissítővel „felszerelkezve” nyitottak egy-egy tartalmas beszélgetésre, lelki szolgálatra is.

Ajánljuk mindenkinek: elindult a zsidoprogramok.hu! – Neokohn

A zsidoprogramok.hu segítségével lehetőség van áttekinteni az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség aktuális programjait és ünnepi rendezvényeit.

Magyarország első Micva-mobiljának felavatására a „Dunaparti Cipők” Holokauszt emlékmű mellett kerül sor szeptember 25-én.

A szentendrei zsinagóga és művészeti galéria ad otthont Kormos Péter, magyarországi zsinagógákat megörökítő fotókiállításának. A szakrális tereket új megközelítésből bemutató kiállítás megnyitójára szeptember 29-én, a művész és a Cháj Galéria vezetőjének részvételével kerül sor.

Immáron sokadik alkalommal ad otthont nagyszabású komolyzenei koncerteknek a 200 éves, csodálatosan felújított Óbudai Zsinagóga. Ez alkalommal Franz Schubert Téli utazás (Winterreise) című csodálatosan megindító és elgondolkodtató művét hallgathatja meg a nagyérdemű, méghozzá Benjamin Appl világhírű német bariton és Villányi Dániel zongoraművész tolmácsolásában, a magyarországi zsidóság deportálásának 80. évfordulója alkalmából. A koncertre, melynek szövegét magyar nyelvű felirattal kísérhetik végig a zenerajongók szeptember 30-án kerül sor.

Tekintettel arra, hogy a Zsinagógák Hetét a héber újév körülre időzítették a szervezők, a programsorozatba két, az őszi zsidó nagyünnepekhez köthető program is bekerülhetett.

A Vasvári Pál utcai zsinagógában világhírű kántorokkal, a Zorger kántorkórussal kerül elmondásra az első újév előtti bűnbánó ima, a szlichot. A hangulatos, szombat este éjfél körül elhangzó szívbe markoló dallamok egyszerre kínálnak lehetőséget az elmélyülésre és a hamisíthatatlan zsidó optimizmusra. A szertartásra szeptember 28-án este kerül sor.

De hogy az újévi imáról se maradjanak le a hívők és az érdeklődők, az Óbudai Zsinagóga szélesre tárja kapuit és nyitott ros hásánát rendez a fent említett kántor kórussal kiegészülve. Az ima október 2-án látogatható.

A Zsinagógák Hete programsorozat fenti és más rendezvényeiről, a helyszínekről és időpontokról a zsidoprogramok.hu weboldalon tudhat meg többet az érdeklődő.

Ez a cikk eredetileg a Zsido.com oldalán jelent meg.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Hen Mazzing: Nem szabad félni – minden nap fel kell vállalni a zsidóságunkat – Neokohn

„Azzal, hogy magabiztosan vállaljuk identitásunkat, tisztelgünk az előttünk járók emléke előtt, és szilárd alapot teremtünk az utánunk jövők számára” – írja a szerző.

Oberlander Batsheva: A Rebbe üzent nekünk, hogy menjünk Budapestre – Neokohn

A rebecen 35 évvel ezelőtt érkezett Magyarországra férjével, Oberlander Baruch rabbival. Hidas Judit interjúja.