Macron szerint a terroristák precíziós likvidálása sincs rendben

Telefonon beszélt Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök, miután a múlt héten, vélhetően izraeli akció következtében, felrobbant majd’ háromezer, a Hezbollah libanoni siíta terrorszervezet által használt személyhívó. A beszélgetésben a francia elnök regionális feszültségkeltéssel vádolta Netanjahut.

A beszámoló szerint a hívást kezdeményező Macron kemény vádakkal illette az izraeli miniszterelnököt, amiért szerinte Izraelt és Libanont egy teljes körű háború szélére sodorta.

„Az eszkaláció megakadályozásának felelőssége az önöké. Választhatja a diplomáciai megoldást. Itt a pillanat, hogy vezetői képességet és felelősséget mutassanak. Az önök tevékenysége északon háborúba sodorja a régiót” – idézte Macron szavait a jelentés.

Netanjahu válaszában megemlítette: „Ahelyett, hogy ránk nehezedne a nyomás, itt az ideje, hogy inkább a Hezbollahra gyakoroljanak nyomást. Ugyanis mi haza fogjuk hozni a lakosainkat. Ezt a döntést ezen a héten hoztuk meg, és ennek megfelelően fogunk cselekedni” — utalt az izraeli miniszterelnök arra a mintegy százezer észak-izraeli lakosra, akiket azután kellett kitelepíteni otthonaikból október 8-tól, hogy a Hezbollah rakéták ezreivel bombázta Észak-Izraelt.

Csütörtökön Franciaország megszavazta az ENSZ Közgyűlésének a Palesztin Hatóság által javasolt határozatát, amely szankciókat és fegyverembargót vezetne be Izrael ellen.

Izraeli tisztviselők csalódottságuknak adtak hangot Párizs álláspontja miatt, beleértve azt is, hogy nem képes diplomáciai nyomást gyakorolni a Hezbollahra, hogy hagyjon fel az ellenségeskedésekkel

– jelentette a 12-es csatorna.

„Önök, franciák, tegyék azt, amit még mindig úgy gondolnak, hogy diplomáciailag meg kell tenniük, mi pedig megtesszük, amit meg kell tennünk”

– mondták a beszámoló szerint magas rangú jeruzsálemi tisztviselők.

Egy francia forrás megjegyezte, hogy „még mindig lehetséges a diplomáciai megállapodás északon, azzal a feltétellel, hogy minden fél vállalja a felelősséget. A legutóbbi biztonsági fejlemények aggasztóak, mert az eszkaláció új dinamikáját táplálják”.

Macron az X-re feltöltött felvételeken együttérzését fejezte ki a libanoniakkal, mondván, hogy „az eszkaláció senkinek sem érdeke”.

Dr. Eli David on X (formerly Twitter): „Macron in a message of solidarity for „this week’s victims in Lebanon”, i.e., Hezbollah terrorists who were blown up 👇Go f*ck yourself you pathetic dishonorable little clown! pic.twitter.com/locvn4z9sV / X”

Macron in a message of solidarity for „this week’s victims in Lebanon”, i.e., Hezbollah terrorists who were blown up 👇Go f*ck yourself you pathetic dishonorable little clown! pic.twitter.com/locvn4z9sV

A Libanon-szerte két napon át tartó támadás után, amelyben a Hezbollah ügynökeinek birtokában lévő csipogók és adó-vevő készülékek robbantak fel, több tucatnyian meghaltak és több ezren megsebesültek, Macron megjegyezte, hogy Libanonnak „nem szabad egy közelgő háborútól való félelemben élnie”.

Azt mondta, hogy „semmi – semmilyen regionális kaland, semmilyen magánérdek, semmilyen ügy iránti hűség – nem éri meg, hogy konfliktust indítsunk Libanonban. Libanon integritását, biztonságát és szuverenitását meg kell őrizni” – tette hozzá.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Macron kritikusan nyilatkozott Izraelről és Netanjahuról. Márciusban azt mondta, hogy „a gázaiak erőszakos elszállítása” Rafahból egy tervezett izraeli katonai művelet előtt a városban „háborús bűncselekménynek” minősül.

A francia elnök kijelentette továbbá, hogy Párizs azt tervezi, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában köröztet egy határozattervezetet, amely „azonnali és tartós tűzszünetet” követel.

„A zsidóknak egy évtizeden belül el kell hagyniuk Franciaországot” – Neokohn

Lesújtóan látja Európa legnagyobb zsidó közösségének jövőjét Sarcelles város rabbija.