Respekt: Izrael-barát konferenciát tartottak Magyarországon

Izrael mindig számíthat Magyarországra.

 
Magyarország a közel-keleti stabilitás egyik legfontosabb szereplőjeként tekint Izraelre, ezért számunka Izrael biztonsága nem csak regionális, hanem biztonsági kérdés is.

Izrael támogatása befektetés a saját biztonságunkba

jelentette ki Bóka János, európai uniós ügyekért felelős miniszter az Alapjogokért Központ által szervezett II. International Pro-Israel Summit konferenciáján.

A miniszter beszédében hangsúlyozta, hogy Izrael állam Magyarország stratégiai partnere, amely stratégiai partnerség a kölcsönös tiszteleten, mély, történelmi és kulturális emberi kapcsolatokon, egyre szélesedő gazdasági együttműködésen, közös értékeken és kölcsönös érdekeken alapul. „Mindannyian azt szeretnénk, hogy ezek a kapcsolatok békés körülmények között tovább erősödjenek” – jelentette ki. Bóka figyelmeztetett:

Akik el akarják törölni Izraelt a Föld színéről, azok az európai zsidóságot is el akarják törölni a Föld színéről. Ha Európa hagyja eltörölni évtizedes zsidó örökségét, akkor Európa elveszett.”

 
A konferencián felszólalt Miri Regev, Izrael közlekedési és közlekedésbiztonsági minisztere is, aki köszönetet mondott a magyar kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek az erőfeszítésekért, amelyeket azért tesz, hogy Nyugat-Európával ellentétben itt békében élhet a zsidó nép: 

„Magyarország harcol az antiszemitizmus ellen, minden nemzetközi fórumon, az EU elnökség prioritásai között is.”

Köszönetet mondott továbbá a zsidó közösség támogatásáért is, amely szerinte manapság nem magától értetődő. Beszéde végén kiemelte: “remélem, hogy Isten segítségével hamarosan béke lesz a világban.”

Az izraeli túszokért is imádkoztak a budapesti CPAC Hungary-n – Neokohn

Köves Slomó, az EMIH vezetője rabbija és Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze is felhívta a figyelmet Izrael és a zsidóság védelmének fontosságára.

 
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy Magyarország ma a legbiztonságosabb hely Európában a magyar zsidóság számára is, a magyar jobboldal pedig Izrael legfontosabb szövetségese a kontinensen. A főigazgató szerint az, hogy a magyar jobboldal Izrael egyik legőszintébb barátja a Nyugaton, azért lehetséges, mert „az a harc, amelyet Izrael a terrorral szemben folytat, lényegében ugyanaz a harc, melyet mi itt a határvédelemért és a migráció ellen vívunk.

Vagyis az anticionizmussal és az Izrael-ellenességgel szembeni harc ugyanaz a harc, mint amit mi az európai értékrendünk és életmódunk védelmében folytatunk.”

Ezért is egyre sürgetőbb feladat beteljesíteni a szuverenista konnektivitást, és megerősíteni a nemzeti erők nemzetközi összefogását.

A köszöntőket követő panelbeszélgetéseken szó esett a libanoni helyzetről, a háború legújabb szakaszáról, valamint arról is, mi történik éppen Izrael határainál. A résztvevők ezen kívül megvitatták azt is, milyen veszélyeket rejt magában az Európába beömlő tömeges illegális migráció, és mi mit tehetünk ellene. 

Alapjogokért Központ: a magyar és az izraeli jobboldal egymás erős szövetségese – Neokohn

Szánthó Miklóssal találkozott Eli Hazan, a Likud külügyi igazgatója.