Hetvenöt évvel ezelőtt született George W. Bush egykori amerikai elnök, aki a 2000-es évek elején a világ elsőszámú szuperhatalmát irányíthatta, és egyike volt azon vezetőknek akik két cikluson keresztül kormányozhattak az amerikai polgárok akaratából. Fontos ezt kiemelni, hiszen manapság Bushról szélsőségesen megoszlanak a vélemények, és nagy megrökönyödésemre többnyire csak heves becsmérléssel, szidalmazással találkozni amikor elnöksége szóba kerül.
Sokan felemlegetik az iraki és afganisztáni katonai beavatkozásokat, a nagyarányú adócsökkentést bevezető intézkedését, vagy a Patriot Act nevezetű nemzetbiztonsági törvényt, mint Bush országlásának emlékezetes (és egyúttal ördögi) mementóit.
George W. Bush viszont egyáltalán nem szolgált rá arra, hogy az amerikai történelem végletekig megosztó alakjaként, vagy egyenesen országokat romba döntő antikrisztusként emlékezzenek rá. Hálátlan lenne ez nem csupán az amerikai nép, hanem a világ részéről is.
George W. Bush személyes élettörténete nem sokban tér el az amerikai történelem elnökeinek többségétől. Felső középosztálybeli, nagypolgári miliőben, vagyonos családban nőtt fel, egyengetve előmenetelét az ország elitegyetemein, hogy a „társadalmi hierarchia” legmagasabb fokára kerülve gazdag üzletemberként, vagy magas rangú állami tisztviselőként is tevékenykedjen. Bushnak mindkét célt sikerült elérnie, és amellett hogy befolyásos nagyvállalkozó lett, a kilencvenes években, Bill Clinton elnökségének idején a texasi kormányzói titulust is elnyerte magának. Bush tehát a társadalmi státuszában és presztízsében nem nagyon tűnt ki a többi közül, sokkal inkább elnöki működése révén vált az Egyesült Államok modernkori történelmének egyik legemlékezetesebb alakjává. Bush egy alapvetően konzervatív értékrendű, ízig-vérig jobboldali politikus volt, aki hazafias és vallásos érzületével, hagyománytiszteletével, és az amerikai nemzet szabadságelvű értékeihez való hűséges ragaszkodásával nem csupán a reagani neokonzervatív örökséget vitte tovább, hanem mindezt radikálisabban, és elszántabban próbálta érvényesíteni politikájának minden területén. Mondhatjuk azt is ő volt az, akinek kormánya a konzervatív megújulás zászlóshajóját jelentette a kilencvenes évek clintoni szociálliberalizmusa és progresszivizmusa után.
George Bush elnökségének pedig sokkal inkább erényei vannak semmint becstelenségei. Megvédte az amerikai nemzet nagyságát és méltóságát a világ előtt, egységbe fonta a 9/11-es brutális terrortámadástól megrendült amerikai nép polgárait, felsorakoztatta Washington mögött a földkerekség civilizált országait a terrorizmus és a véreskezű latorállamok elleni sikeres küzdelem jegyében, elévülhetetlen érdemeket szerzett abban is, hogy az Egyesült Államok belső rendje, sérthetetlensége, nyugalma fennmaradt anélkül hogy az amerikaiaknak még egy hasonló traumát kelljen átélnie, s minden igyekezetével azon volt hogy a világ nemzetei közelebb kerüljenek egymáshoz a kereskedelmi és üzleti kapcsolatok kiépítése által. Ezek a törekvések motiválták a Bush-adminisztrációt az afganisztáni, iraki katonai intervenció elrendelésénél, a rendvédelmet és a nemzetbiztonságot megerősítő Patriot Act törvény meghozatalánál és a piacpárti gazdasági intézkedéseinél is.
Amikor George W. Bush az elnöki székbe került az Egyesült Államoknak és a világnak is komoly nemzetközi problémákkal kellett szembenéznie.
Igaz, több pozitív változás is történt a nyolcvanas évek végén, és a kilencvenes években gondoljunk a kelet-európai rendszerváltozásokra, a szovjet kommunista birodalom felbomlására, az európai közösség erősödésére, az észak-amerikai szabadkereskedelmi övezet létrejöttére, a könyörtelen és romboló maoizmussal leszámoló kínai reformokra ugyanakkor a közel-keleti és közép-ázsiai térségben továbbra is forrongások, terrorállamok és szélsőséges iszlamista hadurak uralkodtak, mely kaotikus helyzetet a clintoni kormányzat eredménytelenül kezelte jobbára azért mert ahol a legszükségesebb lett volna a kompromisszumok és az enyhe nyomásgyakorlás módszereit követte az erélyesebb fellépés helyett.
Bush azonban kemény, ugyanakkor határozott választ adott ezekre a regnálása előtt felelőtlenül elbagatellizált problémákra, nevezetesen az iraki és az afgán helyzetre, melyek földrajzilag bár nem, ugyanakkor más értelemben nagyon is kapcsolódnak egymáshoz. Afganisztán amellett hogy egy etnikailag sokszínű ország, és a törzsi közösségek közötti háborúskodás mai napig meghatározó, polgárháborúktól, és nagyhatalmak hódításaitól megcsömörlött instabil állama kiváló terepet jelentett a szélsőséges iszlamista és soviniszta mozgalmak, szervezetek befolyásszerzéséhez, és beteges eszméik térhódításához. Afganisztánban nem igazán működött egységes és erős államalakulat, a huszadik század konflikusai során pedig még inkább eszkalálódtak a feszültségek és ezek az áldatlan állapotok teremtették meg a lehetőségét annak is, hogy a jobbára közel-keleti, afrikai diktátorokkal seftelő tálib hadurak felemelkedjenek és kiépítsék a maguk latorállamát. Irak akkori vezetője, az agresszív pánarabizmusáról, a síita muszlim kisebbség és a kurdok elnyomásáról, illetve etnikai jellegű üldözéséről hírhedtté vált Szaddam Husszein-i rezsim is szoros kapcsolatokat épített ki az afgán területen szerveződő mudzsahedin csoportokkal többek között azzal az Al-Kaidával melynek vezérét, az erős küldetéstudattal bíró, az iszlamizmust Bosznia-Hercegovinától Pakisztánig támogató Oszama Bin Ladent egykoron Talibán urai vették szárnyaik alá.
Bush tehát egyértelműen jól döntött, amikor az iraki és afganisztáni katonai beavatkozások mellett határozott, ugyanis ami döntő bizonyítékul szolgált a beteges diktátorok veszélyt jelentő szervezkedéseire és aknamunkáira az a tragikus végkimenetelű szeptember 11-i new yorki terrortámadás volt.
S ahogy a líbiai diktátor Moammer Kadhafi is kooperált terroristákkal – és Manuel Noriega panamai juntavezér is drogkartellekbe szerveződött bűnszervezetekkel úgy nem volt kizárt hogy a milliós hadereje javától és tömegpusztító fegyvereitől megfosztott Szaddam Husszein is másmilyen úton, az iszlamista terrorizmus támogatásával próbál majd totális hadviselést folytatni Washington és az egész nyugati világrend ellen. A második iraki háborút éppen ezért a szaddami terrorállamot ért végső csapásként is lehetne értelmezni, melynek bár voltak súlyos következményei de az vitathatatlan hogy Bush és Tony Blair nemcsak erkölcsi győzelmet aratott, hanem kemény sebeket ejtett a föld alatt konspirálódó, globális méreteket öltő terroristahálózatok és bűnszervezetek gépezetében is.
Bush elnöksége legjavát elsősorban a véreskezű latorállamok és a terrorizmus elleni háború határozta meg, s a „gonosz tengelyével” szemben fellépő hazaszerető és az egyetemes polgári értékekben hívő parancsnokként minden igyekezetével azon volt hogy megtörje a civilizációra törő diktátorok, hadurak, terrorbárók könyörtelen, emberellenes és zsarnoki uralmát.
Őt nem a világbéke hamis illúziója mozgatta, hanem hogy bármi áron, de igazságot szolgáltasson a példátlanul aljas támadást elszenvedő amerikai nemzet becsületéért. Ennek jegyében lépett életbe Bush kezdeményezésével a Patriot Act nevezetű, az amerikai hatóságok jogköreit kibővítő, és az állam felügyelő szerepét erősítő törvény is, melynek célja az Egyesült Államok belső rendjének, sérthetetlenségének, az állam tekintélyének megőrzése és a polgárok biztonságának szavatolása volt. Ugyanazt a törekvést szolgálta a 2007-ben elfogadott Protect America Act is mely a hírszerző titkosszolgálatoknak biztosít szélesebb mozgásteret. Lényegében mindkét rendelkezés arról szólt, hogy az állami erőszakmonopólium akadálytalanul teljesítse azon kötelezettségeit, melyre hivatott. A polgárok védelmére, és a rend fenntartására, illetve a társadalom megtisztítására a békéjére törő kártékony, nemzetrontó elemektől.
Talán paradoxonnak tűnhet egy pacifistának nehezen aposztrofálható elnök esetében, de Bush akármennyire is volt háborúpárti héja, elkötelezett volt azon törekvés iránt, hogy a világ nemzeteit a szabadkereskedelem által egy tartós békét és fejlődést hozó kölcsönös együttműködésre bírja. Eme vízióját pedig igyekezett is beteljesíteni, s bár a Bush-korszakot elkerülte a Clinton idején tapasztalt gazdasági felvirágzás és prosperálás az iraki és az afganisztáni háborúskodás tetemes költségei és a küszöbön álló világválság miatt, azt fontos megjegyezni hogy elévülhetetlen érdemeket szerzett a globális piac bővítésében. A Bush-adminisztráció nyolc évnyi országlása alatt tucatnyi szabadkereskedelmi és üzleti megállapodást kötött közel-keleti, latin-amerikai, afrikai, ázsiai országokkal ezzel is nyitottabbá és fejlődőképesebbé téve gazdaságukat. Továbbá Bush hazájának nagyhatalmi pozícióját és kimeríthetetlen pénzügyi potenciálját kihasználva az Afrikában tomboló AIDS, HIV, malária elleni küzdelemben is oroszlánrészt vállalt, több millió ember gyógyulását elősegítve milliárdos filantrópok, magánalapítványok, és karitatív egyházi intézmények bevonásával. George Busht hiába próbálják úgy láttatni mint egy velejéig romlott háborúkat indító, országokat lángba borító ördögi vezetőt, a kemény és határozott fellépéséről elhíresült elnök szociálisan érzékeny és együtt érző emberként igyekezett segíteni számos elesetten, betegen, és nyomorgón.
Igazából George W. Bushról nehéz ítéletet mondani, erről döntsön a jövő emlékezete az igazság fokozatos megismerése útján. Mindenesetre jómagam egy nemzetszerető, szolidáris, és nagyhatalmi vezetőhöz méltóan konzekvensen szigorú elnöknek tartom, aki apjához hűen igyekezett mindenben igazságot szolgáltatni, békét és rendet teremteni, egységet kovácsolni. Egy hatalmas és erős nemzetnek némileg tekintélyes és erőskezű vezetőre van szüksége, hogy fennmaradjon. Bush pedig talán meg is felelt ezen kritériumoknak.
https://neokohn.hu/2021/07/04/george-w-bush-az-egyesult-allamok-43-elnoke-75-eves/
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.